EKSZ-SZTDSZ ALAPSZERVEZET

A munkahelyeket, munkakörülményeket érintő folyamatos törvényi változások az SZTDSZ-t is arra kényszerítette, hogy ezeket a változásokat követve megújítsa önmagát, növelve ezáltal érdekérvényesítő erejét, valamint hatékonyabbá tegye érdekképviselői szerepét.
Ennek következtében 2014-ben úgy gondoltuk, hogy felvesszük a kapcsolatot az Egységes Közlekedési Szakszervezettel és megvizsgáljuk a csatlakozás lehetőségét. Az ötlet a tagok részéről is elfogadásra talált, így év végén csatlakoztunk az EKSZ-hez.

A megújulásnak köszönhetően a szakszervezet által nyújtott szolgáltatások köre is kibővült.  Ennek keretében tagjaink felelősség- és balesetbiztosítással gazdagodtak, aminek következtében jelentősen csökkent a tagok anyagi kiszolgáltatottsága a munkáltató felé, amely nem várt események, balesetek esetén bármikor bekövetkezhet.

A taglétszámunk folyamatosan növekszik, ezzel is bizonyítva, hogy jó úton indultunk el.
Tagjaink a Társaság minden területéről képviseltetik magukat, járművezetők, szerelők, diszpécserek, helyszínelők, irodai alkalmazottak, takarítók stb…

Az elnökség tagjai 2021. április 12-től:
Koter Péter elnök, Sepp Brigitta, Kristó Ferenc, Kiss Zoltán, Molnár Zoltán, (Kovács Tibor) elnökségi tagok

Elérhetőségeink:
6724 Szeged, Körtöltés u. 35.
Tel.: 62/592-280 -343 mellék,  sztdsz.szeged@gmail.com