Hírek

Foglalkoztatási tájékoztató

Kedves EKSZ Tagok!

A koronavírus okozta járvány megállíthatatlanul terjed. Dolgozóink egészségének megóvása érdekében számtalan kezdeményezéssel léptünk fel. Ezek egy része megvalósult, azonban a helyzet továbbra sem megnyugtató. Továbbra sincsenek maszkok, az egyéni kézfertőtlenítő mennyisége messze nem kielégítő. A járművek takarítása sem látszik megfelelőnek.

De az egészséges és biztonságos munkafeltételek mellett nagyon fontos, hogy a dolgozók ne veszítsék el munkahelyüket és ne veszítsék el megélhetési forrásaikat. Ebben felelőssége van a munkáltatónak, a tulajdonos önkormányzatnak és az állampolgárok mindegyikéért felelős államnak.

Bár a hírekben halljuk, hogy szinte minden érintett országban az állam kiveszi a részét a munkavállalók megmentésében, Magyarországon eddig hasonló intézkedés nem történt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség, mint konföderáció, melynek az EKSZ is tagja, több ízben szólította már fel a kormányt, hozzon döntéseket a munkavállalók helyzetének biztosítása érdekében.

Természetesen minden munkáltatót megkeresünk azért, hogy megnyugtató helyzet alakuljon ki. Konkrét intézkedések azonban eddig nem történtek.

A BKV kidolgozott egy cselekvési tervet, egyfajta rendkívüli foglalkoztatási rendszert. Ez a rendszer azonban még egyeztetésre és elfogadásra vár. A munkáltató igyekszik megőrizni munkavállalóit úgy, hogy a lehető legkisebb veszteséggel vészeljék túl ezt az időszakot. Mivel csak hétfőn kerül az igazgatóság elé, ezért az erről szóló információkat nem akarta munkáltató közreadni, nehogy hamis illúziókat keltsen a munkavállalókban. Sajnálatos módon mégis kikerültek részinformációk, melyek sokkal inkább zavart keltettek, mintsem megnyugtatták volna dolgozókat. Éppen ezért feltétlenül szükséges foglakozni a kérdéssel.

Alábbi tájékoztató láthatóan Óbudáról származik. Ezt olvasva a dolgozók joggal kérdezték: ezek szerint mi dolgozunk, veszélyeztetve egészségünket, erre veszélyességi pótlék helyett még a járandóságunkat sem kapjuk meg? Jogos a kérdés, hiszen ebből a tájékozatóból ezt lehet kikövetkeztetni. 

.https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/91491907_588922065032748_9142718173148086272_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=b96e70&_nc_ohc=2bkBzgNqsn0AX_usX2M&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=290419282ff4d3d91fe05d89c82f498e&oe=5EA74A4A

Ennél sokkal jobb a Dél-Pestről származó összefoglaló. A baj az, hogy egyelőre ennek sem kellett volna kimennie, hiszen nincs elfogadva:

Amint valódi tényeket lehet közölni, azonnal megtesszük, feltehetően már holnap, március 30-án.

Addig is pár fontos tudnivaló:

Az Mt. munkára vezénylésre vonatkozó része felfüggesztésre került. A munkáltató akár egyik napról a másikra is módoíthatja a beosztásokat. Egyidejűleg a kollektív szerződések ide vonatkozó pontjai is érvénytelenek a vészhelyzet idejére. Ez azért szükséges, mert a helyzet napról-napra változik, nem azért, hogy bármelyik munkáltató visszaéljen vele. 

Ugyancsak fontos változás, miszerint meg lehet egyezni az Mt-től eltérő foglalkoztatásban is. Kérésre a megegyezés írásban történik. Ilyen megállapodás megkötése senkinek sem ajánlott egyénileg!

CLB