Hírek

BKV 2018. bértárgyalás ÁB ülés

BKV 2018. bértárgyalás ÁB ülés

BKV 2018. bértárgyalás ÁB ülés

A mai napon folytatódtak a szeptember 14-én kezdődött bértárgyalások a BKV-nál. Érdekes fordulatot vett a történet azáltal, hogy a munkáltató által október eleje óta minden bérkiajánlá nélkül felfüggesztett folyamat ma úgy lett összehívva, hogy csupán a helyszínen kiosztott anyag alapján kellett volna kialakítani a munkavállalói oldalnak álláspontját az ajánlatról. Erre mindösszesen háromnegyed órát adott a munkáltató. Némileg aránytalannak tűnnek a feltételek, miszerint három hónapos halogatás után nem egészen egy óra áll rendelkezésre.

Ráadásul a kiajánlás messze elmarad mind a dolgozók részéről várt szinttől, mind pedig az EKSZ által már júniusban megfogalmazott 15 %-os követeléstől. Úgy tartalmaz elvileg 12 %-os átlagos emelést, hogy abból csupán 5 % lenne általánosan, amit alapbérfejlesztésre fordítanának. Ezen felül a 7% béfejlesztési célra lenne fordítva, mely emelésben a hiányszakmák dolgozói részesülnénel, a járművezetőkön kívül a szellemi állományúak.

Külön kihívást jelent az a szándék, mely alapján a sokat emlegetett és az átlagos dolgozó számára misztikusnak tűnő bértarifarendszerre történő átállás első lépése is megtörténne. Ez a tény, valamint a béremelésre ajánlott összeg meglehetősen alacsonynak tűnő mértéke miatt nem látszik valószínűnek a gyors megegyezés.