EKSZ Elnökség

A két kongresszus között a Szakszervezet felső szintű irányító testülete, amely a kongresszus és saját határozatai alapján irányítja a szervezet érdekvédelmi, szervezetpolitikai és pénzügyi tevékenységét, kialakítja a Szakszervezet munkaszervezetét.

 A szakszervezet Elnöke, Érdekvédelmi Elnökhelyettese, a Kongresszus Elnöke, a Koordinátor, a Gazdasági Koordinátor, valamint az egyébként nem képviselt ágazatok egy-egy tisztségviselője.

 

Hírek

Közlemény 2018.06.15.

El a kezekkel a BKV-sofőröktől!

EKSZ: Kockázatos a klímák miatt a járművezetők ellen uszítani az utasokat

Elegük lett a BKV-s járművezetőknek a légkondik miatt gerjesztett és egye inkább elhatalmasodó cirkuszból, az alaptalan támadásokból. A képviseletüket ellátó Egységes Közlekedési Szakszervezet határozottan visszautasítja a laikus, rosszindulatú vádakat, miszerint a sofőrök üzemanyag-megtakarítás miatt nem kapcsolják be a buszok hűtőberendezését. Felháborító, hogy a munkáltatók egyike sem szólal meg alkalmazottai védelmében, s nem cáfolja az őket ért vádakat – szögezi le közleményében az EKSZ.